édes jó anyám néhány héttel ezelőtt megkérdezte, hogy lefeküdtem-e blamázzsal. persze. most hogy átgondolom, talán egyszer ért hozzám, azt is véletlenül. szánalom, hogy nem bírok továbblépni. annnnnnnnnnyira szánalmas.
beírhatnám az ezt csinálom, amikor nem dolgozom rovatba, hogy fiatalabb fiúkat bolondítok/rémítek halálra. na meg azt, hogy "nem vagyok egy nyitott lány".
nem tudom, hogy ki rakta a zabszemet a seggembe, de igazán nem volt szép tőle.
életem a póló.
meg kell, hogy mondjam, hogy nem biztos, hogy fair volt tőlem, hogy megjelentem ezen a meccsen, mint főszurkoló... természetesen csak azért mert hatalmas spanom, a másik kapus KÖNYÖRGÖTT, hogy menjek. átgondolva, abszolút nem volt fair. =) de ott van az a bizonyos zabszem, és miután lézerboj lemondta a pénteki randit még a hét elején, nem volt probléma a korán keléssel. kicsit barnultam is. abszolút nem azért mentem, hogy a pólós hódolómat meglepjem. meg nem is volt meglepi, mert tegnap megemlítettem neki, hogy lehet, hogy megyek. persze ez volt az utolsó meccs a szezonban. pedig imádom ezt a játékot.
sokkal jobb lenne, ha nem lenne minden második gondolatom blamázzsal kapcsolatos. majd elmúlik. egyszer.
életem a lézergém. szeretek késő este betoppanni és összebújva aludni aztán reggel mosolyogva a napsütésben hazajönni. mondjuk kb. ennyi van köztünk, én nem tudok most senkinek megnyílni vagy csacsogni magamról, de nagyon jól hallgatok. tegnap kicsit rámhozta a frászt, mert valami rosszat álmodott, egyszer csak kipattant az ágyból, halálra rémülten rámnézett, hogy "ki vagy?". hm... haver. hagy mutatkozzam be. aztán megnyugodott, és visszabújt, és így aludtunk tovább, de előtte még a sírva röhögésemet kellett visszafojtanom.
a pólós hódolóm asszem udvarol. de mondjuk nem mintha tiltakoznék. mert hogy nem vagyok elköteleződve, júliusban úgyis otthon pangok. picccit fiatalabb nálam, dehát most istenem. az külön vicces, hogy ugyanaz a keresztneve, mint dr lovenak... legalább nem kell új neveket memorizálnom. beszéltem ma dr loveval. halálra cinkelt, mert meglepődött, hogy most, hogy már nincs tétje a dolognak, halál laza voltam.
úgy vélem, hogy a drunktextkid elég hosszú név, a DTK pedig túl rövid, de azért értékelem az erőfeszítést, de egyelőre maradok a frappáns a fiú, megnevezésnél.
a fiú, azóta nem jelentkezett, hogy reagált a drunktextemre. amire meg én nem reagáltam, csak elégedetten vettem tudomásul, hogy értette, hogy mire gondolok szexitájm alatt. furcsa, hogy nem igazán vannak pillangók a gyomromban tőle, de azért jól érzem magam vele, meg tetszik nekem, de maga a tény furcsa, hogy én, aki már egy fél bóktól is szerelmbe esek, most nem tervezgetem közös életünket jó előre. két lehetőség van: az utóbbi hónapok sorozatos pofára esései hatására kiábrándultam, vagy kezdek férfivé válni. ájdontnó. egyelőre nincs ádám csutkám, és nem kezdett szőrösödni a mellkasom.
új hobbim a drunktexting. sürgősen le kell szoknom róla. tegnap a fiúnak pötyögtem valamit, aztán le is merült a telefonom, és most nem merem bekapcsolni mert józanul már nincs olyan nagy pofám.
lassan leállok azzal, hogy folyamatosan regisztráljam, hogy megint nem keres a fiú. mert ugye nemjárunk. talán ha járnánk nem drunktexteltem volna blamázst tegnap előtt. de vállalható intervallumon belül maradt a tartalma. talán ha bekapcsolnám a telefonomat nagyobb esélye lenne, hogy felhívjon most jut eszembe.
a tegnaptól kezdve azt hiszem balfaszsági rekordot döntöttem. ott kezdődött, hogy természetesen megint az utolsó pillanatra hagytam a temérdek tanulnivalót. folyamánya: 4ig tanultam. aztán aludtam pihentető 3 órát, ami pont 1 órával volt több a tervezettnél, majd elhagytam az orvosi igazolásom és ezt csak a suliban vettem észre. meg voltam győződve, hogy a vizsga 10kor kezdődik... hát nem! 8:30kor kezdődött, még szerencse, hogy az igazolásomat 8:20ra kellett bevinnem és így már 9kor ott is voltam a vizsgán.
aztán hazaérve őrlült módon kerestem az igazolást, de sehol semmi. kicsit se jött volna le hülyén, ha visszamegyek a dokihoz, hogy írjon már egy újat az amúgy is kamuigazolásom helyett. hála istennek kedvenc szomszédom jóska bá pont akkor csengetett be, lobogtatva a kamuigazolásomat, amikor saját kardomba akartam dőlni. i love jóska bá.
még mindig nincs a fiúnak blogneve. kíméljetek meg a poénos becenevektől kivételesen. :) ééérted. tegnap már teljesen letettem a beígért randiról, de végül jött, és megint gavallér módjára viselkedett. több mint valószínű, hogy a túlzott magabiztossága csak valami túlkompenzáció. nem akarja elkötelezni magát. hát na jó nem bánom, egyszer élünk. bevallom, most én is kicsit labilis vagyok lelkileg. megint várhatom, hogy keres-e majd, mert ugye nem járunk bár lehet, hogy most majd nekem kell jelentkeznem mert... mert hát na.
alapvetően két blogon létezem. ezen én, mint individum, és ezen én, mint egy csoport tagja.
linkfasz gimis barátairól elég sokat hallottunk már, de még soha nem találkoztunk velük. hát én csütörtökön felszaladtam hozzá randomly, és pont ott volt andy, aki legnagyobb meglepetésemre elég cuki.
kéne nekem egy állandó tanácsadó testület, akik összeülnének és megvitatnák az életem nagy kérdéseit, majd a végén kézfeltartással szavaznának és az eredményt kis borítékban átadnák nekem. így nyugodtan hátradőlhetnék és nem kellene az esetleges döntéseim kimenetelének költség-veszteség analízisével órákat elpazarolnom. nehéz az élet.
szóval a dilemma oka az volt, hogy általában tartom magam a hagyományos, majd ő keres ha akar stratégiához, ami általában nem vezet sikerre, mert sorra bemondják az unalmast. persze azért egy-két olyan eset is eszembe jut így hirtelen, amikor nem a hagyományos stratégiát alkalmaztam, és bemondták az unalmast. tehát hosszas fejtörés után gondoltam írhatnék neki egy smst, ha már volt olyan kedves és hétfőn felhívott. két órán keresztül semmi reakció (elég hosszú 2 óra volt). aztán felhívott a lelkem. persze ez még nem jelenti, hogy ez esetben a stratégiám működik. lehet, hogy csak illedelmességből hívott fel. mondjuk akkor morcos lennék.
sikerült jó alaposan lemosnom a laptopot... egy adag vízzel, a klaviatúrája nem igazán funkcionál. még szerencse, hogy pont ma jött tibiaszámítógépes (imáááádom) és odaadtam neki, hogy javítsa meg.
hosszas dilemmázás után írtam egy smst a vasárnapi fiúnak, hogy hellósziamizu. na folytatása következik holnap.
a tegnapi fiú felhívott ma, pedig abszolút nem számítottam rá, mert nem éreztem, hogy annyira lehengerlő lettem volna. persze lehet, hogy tényleg nem is voltam az. kicsit playernek tűnik, de hát most istenem, benne van a pakliban. egyelőre büszke vagyok magamra, mert olyan ügyesen kinéztem magamnak, és mégcsak hullarészeg sem voltam a megismerkedésünkkor.
rájöttem, hogy nem szeretem ha egy fiú azt mondja az első randin, hogy majd "legközelebb" ezt meg ezt fogjuk csinálni, mert az esetek többségében nincs legközelebb.
azt hiszem nem vagyok teljesen normális, de legalábbis veszélyesen élek. és be kell, hogy valljam, nekem még mindig kéne blamázs. de dolgozom az ügyön, és már annyira nem is kell. illetve már felfogtam, hogy blamázs számomra nem opció. ez a mai fiú meg hmmm hát we will see. dr. love után kicsit óvatosabb lettem, mert az első pillanattól odáig voltam érte meg vissza, aztáán mi lett belőle? semmi, csak a pofára esés. azért konzisztensen mindig az ő keresztnevén akartam szólítani a mai fiút, ami csak azért vicces, mert valójában ugyanaz a keresztneve mint blamázsnak. majd ha még jelentkezik, adok neki valami nevet, addig csak "mai fiú".