a nemek közötti alapvető különbségtől szenvedek. az eltérő szexuális stratégiáktól, amiknek köszönhetően nincs szinkronban az egész. nekem több kell. kellene. neki nem kellek. vagy ha igen, akkor csak ideig-óráig, és akkor is csak funkcionális a szerepem. az elején azt hittem hogy ha előre megbeszélem magammal, hogy ez csak szex, akkor az bekerül a tudatomba, és nem kell a romantika. hát ezt rosszul gondoltam. és most meg nincs más, csak az önértékelésem módszeres lerombolása. nem kellek neki, sőt egyenesen irtózik a gondolattól. valóban ennyire borzasztó lennék? a legrosszabb pedig az, hogy erre a jelenlegi helyzetre nincs megoldás. magányos vagyok. akármilyen közhelyes is, ez van.
utólag okosnak lenni, olyan mint előre hülyének...
ma azt álmodtam, hogy férjhez megyek, és életemben most először nem fogott el pánik álmomban, hanem valamilyen kellemes elégedettség fogott el, annak ellenére, hogy nem emlékszem kivolt a férj-jelölt. ez már a vég.
Pörögnek az események, nem panaszkodom, mindig van valami.
Visszavettem az önsajnálatból, kianalizáltam magam, és megállapítottam, hogy ez nem lehet szerelem, bármennyire is jó. Vonzódom. Na mondjuk azt elég rendesen.