Azóta is itt figyel az asztalomon. Egyszerűen nincs rá jó alkalom, hogy kibontsam. Mert ugye egyedül, itthon egyáltalán nem vicces, hogy elfütyülgetek magamnak. Viszont kicsit már nagy vagyok ahhoz, hogy az utcán fütyülős nyalókázzak. Ráadásul a tömény cukrot se nagyon kívánom. Nem tudom mi lesz a sorsa végül. Hirtelen felindulásból vettem a supermercadoban, mert óriási nosztalgiát ébresztett bennem. A nagymamám vett nekem mindig ilyet, amikor a telekre mentünk. Tulajdonképpen akkor is kimentem volna, ha nem vett volna nekem semmit. Szerettem a telekre járni. Egyszer még egy plüss állatot is vett odafelé menet. Az volt a kedvencem. Soha nem adtam neki nevet, de az volt a kedvencem. Igazából nagyon kevés plüssállatomnak adtam nevet... Ez baj?

Azt hittem ez a fütyülős nyalóka téma majd jobb kedvre derít. Hát nem.

Még két óra és megkezdődik az első kresz órám. Juhé.