it's just the way the cookie crumbles





kedd, május 31

Tisztázzunk valamit. Ha nem engedsz közel magadhoz, akkor ne várd el, hogy olykor olykor jópofának találjalak. Márha te úgy gondolod. Ez nem így működik. Ha még így is működne, én akkor sem tudnék így viselkedni. Nem tudok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz. Nem tudok minden egyes alkalommal átváltozni, amikor te úgy gondolod. Nem várhatod el, hogy két hét egyáltalán nem beszélés után kedves legyek, és csacsogjak bugyutaságokról. Nem nem nem. Nem érdekelnek a csapongó hangulat hullámaid. Nyugalmat akarok és állandóságot. Nem akarok azon stresszelni, hogy mikor fogsz elküldeni a sunyiba, mert unsz, mert attól idegesítőnek érzem magam... olyannyira, hogy néha magam is elhiszem, hogy én vagyok a legirritálóbb ember a világon... Aztán rájövök, hogy vannak nálam jóval rosszabbak is. Szóval, ha kérhetnélek, most ne játszd el a "hú de jópofa vagyok és mindent megteszek, hogy jóban legyünk" részt, mert a hideg ráz tőle, és most nem kellemes borzongásra gondolok, hanem arra a szédülős, hányás előtti hidegrázásra. Nem akarom hogy közöm legyen Hozzád. Semmilyen. Utálom ahogy velem beszélsz, ahogy jársz-kelsz... Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy te változtál meg ennyire, vagy én nem láttam ezt korábban... Megvagyok nélküled is. Vannak olyan emberek, akiket tényleg érdeklek, és elhatároztam, hogy szűkítem a "bizalmi kört". Sajnálom, te ki estél az első szórás alkalmával. Tudom, hogy nem fakadsz majd sírva, mikor rájössz, hogy I'm out of reach, maximum egy embert hiányolni fogsz azok közül, akik a hiúságodat legyezgették olykor-olykor. Life's like this.


[vv]
17:34
Comments: Megjegyzés küldése


wake up and smell the coffee