it's just the way the cookie crumbles





kedd, április 5

Ahogy Out mondta, másmilyen. Hát igen. És az a baj, hogy most döbbentem rá, hogy miért.
Nemrég rájöttem, hogy túl erősen kötődök olyan emberekhez, akik még fele annyira sem kötődnek hozzám. Természetesen a látszat az az, hogy ők is ragaszkodnak hozzám, aztán szépen fokozatosan kiderül, hogy nem. Azt hiszem egy idő után sok vagyok nekik. Érthetően. Mindez elkerülhető lenne, ha nem játszanák meg magukat, hanem csak annyira mutatnának érdeklődést, amennyire valóban érzik azt. Legutóbb is nagyon kiadtam magam, és azóta is nyalogatom a sebeimet. Félek újra megnyílni. Azt hiszem ez lehet az oka a másmilyenségemnek.

Nem merem a gondolataimat, érzéseimet leírni, elmondani, mert nem akarok támadási felületet adni másoknak. Pedig ez így nem fog működni... valójában nem hiszem el... megint itt ülök, és sajnálom magam...

Pedig azután, hogy félreismertem Valakit, és kicsit elvesztettem a bizalmam a másik nem tagjaiban, és már-már azt hittem, hogy semmiylen szinten nincs barátság férfi és nő között, most kezdem megint megtalálni a helyem... és azt kell megállapítanom, hogy gyakorlatilag, azok között érzem magam jól, akik között hat-hét éve is jól éreztem magam... De figyelek rá, hogy ne vigyem túlzásba. Hátha most oké lesz a dolog.

Végezetül pedig egy idézet a nagy lepedőakrobatától, Dzséjtől: "Három és fél barátom van igazán..."


[vv]
20:22
Comments: Megjegyzés küldése


wake up and smell the coffee