it's just the way the cookie crumbles





vasárnap, március 20

Amúgy a síelés tényleg nagyon jól sikerült. A nap sütött, mi meg síelgettünk. Minden klappolt.
Az apartmanháznak volt egy kutyája, Brick, a tégla. :) Tündéri angol szetter, aki minden reggel és este beugatott a terasz ajtónkon, mivel a földszinten voltunk.
Aztán egy napon megérkezett Drazsé, a 4 hónapos vizsla kölyök. Akivel az első találkozásunk kutyapisi takarítással végződött, mert hiába könyörgött a gazdija, hogy "ne örüljetek neki, ne örüljetek neki... lééégyszi ne örüljetek neki", mi örültünk neki, és ennek örömpisi lett a vége, amit készségesen feltakarítottunk, mivel a gazdi romjaiban hevert, gondolom azért mert aznap már sokan örültek Drazsénak.
Egyszer a sífelvonóban összapajtáskodtunk két harmincas izraelivel. Az egyik egyszer csak előkapta a mini jack danielses üveget, meghúzta.. majd csak annyit mondott angolul erős arabos akcentussal, hogy "Just to kill the fear... ". Aztán érdeklődött, hogy mennyire nehéz a 25ös fekete pálya, mert a 29esen már lejöttek és az nem volt nehéz. Mondtam neki, hogy nem vészes. Amúgyis.. miután már "megölte a félelmet", mit neki bármilyen fekete pálya. Amikor kiszálltunk és látta hogy én is a 25ös felé veszem az utat apával, mondta, hogy amint leértünk hívjuk a mentőhelikoptert. Valóban jóideig tartott nekik lejönni, de annyira nem lehetett szörnyű élmény, mert nagyon vidáman integettek utána a felvonóból, amikor másodszor jöttem le. Lehet ugyan, hogy Jack után Jhonny is elbánt a félelemmel. :)

Most pedig itt ülök, mellettem a félig bepakolt táskám, az egész szobámban szét vannak dobálva a ruháim, és úgy döntöttem, hogy csak holnap folytatom a dolgot. Most megyek és elteszem magam holnapra.


[vv]
23:21
Comments: Megjegyzés küldése


wake up and smell the coffee