it's just the way the cookie crumbles





csütörtök, február 10

Ma átvertem a színházban a jegyszedőnénit. Előre kitervelten. Mivel itthon csak a tavalyi színház bérletemet találtam meg, és már nem volt időm arra, hogy felforgassam a szobám minden kis szegletét, gyorsan felkaptam anyáék bérletét. Majd megérkezve nagy meglepődve előadtam, hogy: "oh... jaj... ne... elnézést, de véletlenül a szüleim bérletét hoztam el..." A néni jófej volt, meg se nézte, és beengedett. KÖSZÖNÖM.

Amúgy a darab tényleg nagyon jó volt. Katarzis. Egyértelműen. Ott ültem a végén, és az jutott eszembe, hogy... na most már értem mi az a katarzis.

Úgy érzem, hogy a korábbiakhoz képest most kifejezetten jól kezelem az eltávolodást. Meg kell hogy köszönjem M&M-nek és Mexicannek, na meg talán ma még annak a srácnak is köszönetet kellene mondanom, akiről itt néha-néha hallani... szóval köszönöm, hogy elvonjátok a figyelmemet. Bár néha az utóbbitól egy kicsit félek, mert un pocito nem tudja hogy hol a határ... de azért édesek.


[vv]
21:33
Comments: Megjegyzés küldése


wake up and smell the coffee